Szentmise a jezsuiták jótevőiért

„A Jézus Társasága története a jótevőink története.”

Kedves Barátaink!

Hisszük, hogy Kolvenbach atya mondása ma is fontos üzenettel bír. Nagyon sokan és különböző formában támogatnak minket folyamatosan, és ezáltal segítik a szolgálatunk végzését. Szeretnénk ezt a támogatást jelképes módon meghálálni.

Tavaly Xavéri Szent Ferenc napján külön szentmisében adtunk hálát a jótevőinkért, majd személyesen is találkoztunk több helyszínen az országban. A járványhelyzetre való tekintettel idén ezt a hagyományunkat úgy folytatjuk, hogy december 3-6. között a jezsuita templomokban, közösségekben bemutatott szentmisékben emlékezünk meg jótevőink nagylelkűségéről.

A szentmisék könyörgéseiben az alábbi ima hangzik majd el:

Köszönjük, Urunk, jótevőinket, barátainkat, követőinket, akik anyagi támogatással, önkéntes munkával, imádsággal, jó szóval vagy más módon járulnak hozzá küldetésünk teljesítéséhez. Segíts minket, hogy továbbra is a te dicsőségedet szolgálhassuk, jótevőinket pedig áldd meg nagylelkűségükért!

Áldott adventi időt kívánunk!

Baráti üdvözlettel:

P. Vízi Elemér SJ P. András Attila SJ Jacsó Annamária
tartományfőnök rendi forrásfejlesztési vezető forrásfejlesztő

 

Frissítve: 2020. december 04.