Tanulmányi programszervező koordinátort keres a Jezsuita Roma Szakkollégium

A Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium tanulmányi programszervező koordinátor munkatársat keres. Intézményünk a budapesti egyetemeken tanuló cigány/roma fiataloknak nyújt magas színvonalú szakmai környezetet, támogatja a tehetséges diákok kibontakozását és a társadalmi hátrányokkal küzdők esélyeinek kiegyenlítését. Célunk a társadalmi felelősségvállalásban élenjáró, szakmailag felkészült, felnőtt és felelős életvezetésre kész cigány/roma értelmiségi fiatalok fejlődésének segítése.

A tanulmányi programszervező koordinátor feladatai:

  • Gondoskodik a tanulmányi hétvégék, tréningek, táborok zavartalan lebonyolításáról
  • Kialakítja és folyamatosan frissíti a félév rendjét (a rektorral és a tanulmányi vezetővel együtt)
  • Vezeti az egyéb szakkollégiumi programok (pl. táborok, lelki nap, gyermeknap, szimpózium, konferencia) előkészítését, lebonyolítását (a szakkollégiumi diákbizottsággal egyeztetve)
  • Segíti a teljesítményértékelési és felvételi ügyekkel kapcsolatos tevékenységeket (a tanulmányi vezetővel egyeztetve)
  • Kapcsolatot épít és tart a középiskolás roma diákokkal foglalkozó szervezetekkel és a diákokkal
  • Önállóan tevékenykedik a pályázatírás, pályázatfigyelés, megvalósítás feladataiban
  • Kezeli és folyamatosan aktualizálja az intézmény honlapját
  • Részt vesz az egyéni fejlesztési tervek felvételében (a tanulmányi vezetővel együttműködve)

Elvárások:

  • felsőfokú végzettség
  • kiváló kommunikációs, együttműködési képesség
  • legalább alapszintű angol nyelvismeret
  • büntetlen előélet

Előny:

  • pályázatírási tapasztalat
  • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat

Amit kínálunk:

  • széleskörű béren kívüli juttatások
  • jó munkahelyi közösség
  • kihívást jelentő, kreatív, felelősségteljes munkakör
  • szakmai fejlődési lehetőség

Egyéb információ az állásról:

Az ideális jelölt nyitott a fiatal cigány/roma felnőttekkel való együttműködésre, kreatív. Olyan csapatba várjuk, ahol a munkatársak között folyamatos az együttműködés, együttgondolkodás.

Munkavégzés helye:

Budapest, XIX. kerület, Hunyadi u. 2-4.

Munkavégzés ideje:

Napi 4-6 óra

Pályázati dokumentáció:

  • szakmai önéletrajz
  • dokumentumok másolata (diploma, nyelvvizsga, erkölcsi bizonyítvány)
  • rövid motivációs levél
  • referenciaszemélyek neve és elérhetősége

A munkakör betöltésének kezdete:

2022. október 1.

A pályázati dokumentumokat „tanulmányi programszervező koordinátor” jeligére a és a e-mail címekre (mindkettőre) kérjük elküldeni 2022. szeptember 11-ig, bérigény és a munkába állás lehetséges időpontjának megjelölésével.

Frissítve: 2022. augusztus 30.