Te (hol) lennél misszionárius? – Körkérdés mai magyar jezsuitákhoz

Mai magyar jezsuitákat kérdeztünk arról, ha tudomásukra jutna, hogy a rend rövidesen missziós munkára küld szerzeteseket, akkor minek örülnének inkább: ha maradhatnának, vagy ha menniük kellene. Hova és miért épp oda indulnának szívesen? Barta István írása a M.I.N.D. 2022. őszi számából.

Kiss Ferenc SJ:

Örömmel jöttem az arlói Jelenlét misszióba, amikor lehetett! Magyarországon is lehet ma missziót végezni, sőt bárhol a világon. Ahogy Ferenc pápa mondja: magunkat is evangelizálnunk kell, hogy megnyíljon a szívünk a másikkal való találkozásra. Biztos vagyok benne, hogy másoknak is jó, ha hasonlóan tapasztalhatják meg Isten szeretetét, mint én. Ugyanakkor minden ember és minden kultúra hordozza Isten arcának egy sajátos lenyomatát, amit pedig nekem, nekünk jó megtapasztalni. Érdekel a világ, és rendkívül gazdagítónak éltem meg, amikor a Jezsuita Menekültszolgálat munkájának segítése közben elkezdtem ismerkedni az arab nyelvvel. Egy nyarat el is töltöttem a Közel-Keleten, ahová később szívesen visszamennék. Viszont a szeretethez hozzátartozik a hűség. Közösségem, szeretteim és az arlói munkám most ide kötnek. Bár még sokat kell tanulnom, jelenleg a helyemen vagyok.

Horváth Árpád SJ:

Legszívesebben Horvátországba mennék misszióba, egy kis szigetre, valamilyen régi kolostorba, ahonnan kiöregedtek vagy kihaltak a szerzetesek. Sok ilyen van az Adrián, több száz évesek, mivel azonban a vidék egyre jobban elnéptelenedik Horvátországban is, a szigeteket ez a folyamat pedig még súlyosabban érinti, egyes szerzetesközösségek kénytelenek feladni rendházaikat. Mivel beszélek horvátul, szívesen kisegítenék ezeken a festői szépségű helyeken. Nyaranta várnám magyar barátaimat, rendtársakat, munkatársainkat, amikor pedig elmúlik a szép idő, elmaradnak a felüdülést áhító turisták, és nagy csend borul arra a vidékre, a hullámokat hallgatva örülnék a Jóisten közelségének, és imádkoznék, hogy kísérje áldása a nagy forgatagban dolgozó barátaim áldozatos munkáját.

Forrai Tamás SJ:

Sosem gondoltam volna arra, hogy a kanadai magyar „misszióban” fogok szolgálni, s most mégis itt vagyok. Távol otthonról, nagyon más gondolkodású világban próbálom felfedezni, hogy mire is van igazán szükség, és mit tudok adni ennek a közösségnek. De mi is a különbség a torontói magyar, az arlói roma vagy egy kínai misszió között? Kulturális, esetleg fizikai távolság? A láthatólag nagyobb szükség? Ahol utakat kell találni ahhoz, hogy elvezethessük az embereket Jézushoz? Ahol az alapozásnál kell kezdeni valami újat és kreatívat? Ezek alapján vajon nem Magyarországon van most nagy szükség arra, hogy valóban missziós lelkülettel szolgáljunk? Akkor is, ha végül is megyek oda, ahová küldenek.

Tran Van Ngu József SJ:

Voltam már hasonló helyzetben nyolc évvel ezelőtt, amikor Saigonban befejeztem a filozófiai képzést. Akkor a provinciálisom megkérdezte tőlem, szeretnék-e misszióba jönni Magyarországra. Megvizsgáltam, mik az előnyei, hátrányai annak, ha elmegyek a hazámból, Vietnámból, és teljesen idegen környezetben szolgálhatom Istent. Megkerestem szerzetestársamat, aki volt már misszióban, hogy mik a tapasztalatai. Imádságban az Isten útmutatására figyeltem, hova szeretne küldeni. Érzékeltem magamban a kihívások miatti félelmet (magyar kultúra, szokások megismerése, a magyar nyelv megtanulása, távol a megszokott vietnámi környezettől), viszont az Úr hívása sokkal erősebb volt a félelmeimnél! Mivel a misszió Isten műve, az embernek csak együtt kell működnie vele, ezért bárhova szívesen megyek Isten nagyobb dicsőségére.

Patsch Ferenc SJ:

Nagyon szívesen mennék misszióba! Egész életemben ilyen küldetésre vágytam, sőt, kicsit ezért is léptem be a Jézus Társaságába. Innen talán az is érthető, hogy miért okozott annak idején akkora válságot, amikor kiderült, hogy nem küldenek… Persze időközben rájöttem, hogy missziós lelkülettel jóformán bármilyen munkát lehet végezni. Ez tényleg így van, nem csak azért mondom, mert „savanyú a szőlő”! Például a tanítás – amit a rend rám bízott – kitüntetetten missziós feladat: állandó kapcsolatba hoz az idegennel, a szokatlannal, az érthetetlennel. Egy olyan nemzetközi egyetem pedig, mint Rómában a Gregoriana, számtalan lehetőséget nyújt, hogy segíthessek a világ hátrányosabb helyzetű részeiből érkezőknek. Többet is, mint amit képes vagyok… Egyébként ha küldenének, leginkább Kínába vagy Afrikába vágyakoznék. Persze Kínához már alighanem öreg vagyok: azt a nyelvet állítólag harmincéves kor alatt kell elkezdeni tanulni. (És minél előbb, annál jobb!) Néha viszont azzal biztatom magam, hogy az afrikai vonat még nem ment el. Látnék is benne fantáziát, hiszen Afrika az egyház jövője. Demográfiai szempontból biztosan.

Kajtor Domonkos SJ:

A Jézus Társaságában van egy negyedik szerzetesi fogadalom, melyet röviden így lehetne összefoglalni: a „küldhetőség”. Most nem lényeges a történelmi háttér vagy a forma. Számomra sokkal fontosabb a küldhetőség belső megélése, a folyamatos lelki nyitottság, szabadság, ami nem mindig egyszerű. Több év külföldi tapasztalattal a hátam mögött ki merem mondani, hogy inkább olyan ember vagyok, aki szeret otthon, Magyarországon élni. Ha megkérdeznének, szeretnék-e misszióba menni, biztosan nem válaszolnék azonnal. (Persze az más, ha rögtön küldenek.) Jelen pillanatban nem vágyom arra, hogy misszióba menjek, szívesebben maradnék, de ez csak egy első „beleérzés”. Ami biztos, hogy imádkoznék a kérdéssel, keresve, van-e valami, ami túlmutat rajtam, ami Istentől jön, ami az ő vágya. Sűrűn okoz meglepetéseket ez a keresés.

Jancsó Árpád SJ:

Jezsuita hivatásom fontos eleme a „kilépés”, az „odalépés másokhoz”. A megszólítás, a kapcsolódás képessége szorosan a jezsuita hivatás része, akár misszionárius lesz a szerzetes, akár nem. Ugyanakkor sok minden lehet misszió, azaz küldetés. Annak idején külföldi tanulmányaim megkezdését is kicsit így éltem meg: a tanulás mellett egy másik kultúrába való beilleszkedés módját is tanultam. Sok élethelyzet és körülmény adhat alkalmat arra, hogy eljussunk a saját határainkig, akár egy misszionárius. Mostani élethelyzetemben, korlátaim tudatában, azt hiszem, nem vállalnék misszionáriusi küldetést. Bár az is igaz, hogy egy ilyen megszólítás visszahat az emberre. Egy elöljáró vagy egy közösség megalapozott meglátásai egy rendtag alkalmasságával kapcsolatban különösen megerősítő tapasztalat lehet az illető számára. Ha mégis menni kellene, olyan helyet választanék, ahol egyszerű, hétköznapi emberekkel lehetnék kapcsolatban.


További cikkek a kínai magyar jezsuita misszióról a M.I.N.D. 2022. őszi számában:

Frissítve: 2022. október 30.