Huszonhét éve vagyok jezsuita, születésem óta Isten szeretett gyermeke! Legalábbis így érzem és tapasztalom.
Világi lelkipásztorként léptem be a Társaságba, bár spirituális utamat szerves egységben látva, minden állomás egy cél felé mutatott, amely úton jelenleg 66. évemet taposva lassan készülni kell az összegzésre.
„Anyám méhében te szőtted a testem”
és szőtted hivatásom
gyerekkorom világában
amikor nagyszüleim imádkozni tanítottak, meséltek rólad, templomba vittek – egyfajta gyermek-teológia: találkozni a titokzatossal
Egyik legkorábbi emlékem, hogy nagymamámmal a városunk ferences templomában üldögélünk. Csend van, csak én fészkelődök néha, aztán elkezdődik a hajnali mise. Ekkor a nagyival már megjártuk a város piacait, ahová a nagyapa által előző nap előkészített gyümölcsöket vittük. Miután átadtuk a háztáji portékát a kofáknak, első utunk a templomba vezetett.
1982. október 14-én születtem Szenttamáson, egy többségében szerbek által lakott délvidéki kisvárosban. Gyermekkoromat kiegyensúlyozott családi környezetben töltöttem, szüleim a hagyományos (keresztény) értékrendre tanítottak. Persze az ún. „kilencvenes évek” az akkori, szétesőben levő Jugoszláviában sok mindennek nevezhető, csak épp békésnek nem.
Katolikus családban születtem 1987-ben Vietnámban. Katolikus vidéken nőttem fel, ahol gazdag a katolikus hagyomány.
Gyerekkoromban a környékünkön kevés pap volt. Hetente csak vasárnap volt szentmise. Hétköznapon esténként templomba mentünk együtt imádkozni. Ebben a hagyományban kaptam a hitem magját.
Január 10-én kora délután történt. Az asztalom előtt ültem, felkészülve a tanulásra. Enyhe téli nap volt, a hópelyhek elolvadtak az ablakon, és kristálytiszta csíkokban folytak le az üvegen. Ekkor jött a gondolat, hogy pap leszek. Teljesen váratlanul ért, hiszen soha életemben nem gondoltam erre; mégis, magától értetődő és nagyon is vonzó vágyként jelent meg bennem.
Jezsuita hivatásom 1936-ban kezdődött, amikor nagyon bántott, hogy a kilenc Jaschkó testvér közül három nem jár templomba. Ugyanakkor két bátyám már jezsuita volt, és egyik nővérem is szerzetbe lépett. 1936-ban részt vettem Hollandiában a cserkészdzsemborin, és hazamenet megálltam Prágában, hogy megcsodáljam a várost. Bementem imádkozni a Szent Miklós templomba három bátyámért. Hirtelen olyan érzés fogott el, hogy ha magamat teljesen átadom Istennek, „ők egyenesben lesznek Vele”.
Nem minden ember foglalkozik azzal, van-e hivatása. Nem kérdezi, van-e különösebb célja életének. Nem nyugtalanítja, megfelel-e az élet elvárásának.
Mások viszont észreveszik, hogy mi érdekli, mi mozgatja őket. S elindulnak arra.
Mi a hivatás?
Szükséges ehhez néhány fogalmat tisztázni, mert maga a szó, a nyelvezet félreérthető. Hivatás, elhivatottság, belső indíttatás, elköteleződés egymáshoz közeli fogalmak.
