Első elemi osztályba jártam, amikor 1942 őszén falunkban újmise volt, Juhari Gáboré, aki aztán a szatmári bombázáskor halt meg 1944-ben. Igen mély hatással volt rám. Majd a nyári szünet elején üzentek, hogy egy osztálytársammal nyáron már járhatunk ministrálni. Mentünk is minden reggel.
Régi, katolikus hagyományú családba születtem, ami jó lehetőség volt arra, hogy megismerjem Istent, az imádságot, és megszeressem Jézus Krisztust. Boldognak érzem magam, mert katolikus vagyok. Fiatalon sokszor így imádkoztam Jézushoz: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? És mit csináljak, hogy boldogan élhessek?”
Többször kellett már beszélnem a hivatástörténetemről. Először amikor beléptem a gyulafehérvári szeminárium falai közé. Emlékszem, ahogy velem szemben ült a rektor, a prefektus és a spirituális atya, és hallgatták a beszámolómat. Ott ültem, büszkén, sikeres érettségi után, „tarsolyomban a hivatással”, amit magabiztosan bizonygattam a hallgatóságnak.
Hívő, keresztény családba születtem Budapesten, 1923-ban. Csecsemőkoromban megkereszteltek katolikusnak. Apám katolikus volt, édesanyám pedig unitárius. Egyetlen gyerek voltam, mert anyám megbetegedett, amikor a világra hozott, és az orvosok megtiltották, hogy újra vállalja a szülést.
Felnőttként jöttem vissza az egyházba, saját akaratomból, azért, hogy egészen neki adjam magam. Tízéves koromban jártam hittanra és elsőáldozó lettem – a szüleim kedvéért. Aztán fiatal felnőttként bérmálkoztam, hogy unokahúgom keresztapja lehessek. Aztán ismét elfelejtettem a keresztény voltomat.
A papság vagy szerzetesség gondolata elég későn vetődött fel bennem. Gyerekkoromban sosem álmodoztam arról, hogy pap legyek. Mozdonyvezető, huszár és hasonló foglalkozások lelkesítettek. Vallásosnak sem voltam túl vallásos, sőt 14-15 éves koromban volt egy ateista korszakom is, amit egy megtérés zárt le.
Egerben születtem 1958. október 12-én, de Bükkszéken nőttem föl. Ez egy gyönyörű falu a Bükk-hegység utolsó nyúlványain. Gyerekkoromban sokszor tekintettem fel a csillagos égre. Az utcánkból lehetett látni a Mátra legmagasabb csúcsát, a Kékestetőt. Szüleim egyszerű emberek voltak, így elmondhatom, hogy munkás-paraszt származású vagyok.
Tizenhat szerzetesi év után úgy látom, az ember hivatása férfiként apa, nőként pedig anya legyen. Ez azt jelenti, hogy alapvető viszonyunk a világhoz szerető kapcsolatként valósul meg. Az már másodlagos, hogy valaki ezt családapaként vagy papként éli meg, avagy akármilyen más életállapotban.
