Tornya Erika: „Nehéz valóság és egy köztünk élő szent” – Erasmus+ beszámoló Máltáról

Tornya Erika, a A Szív jezsuita magazin felelős szerkesztője útja során megismerte hogyan kezeli a máltai főegyházmegye az országba érkező menekültek kérdését, valamint találkozott a kilencvenegy éves Dionysius Minthoff atyával, aki évtizedek óta a migránsok segítésével foglalkozik.

Izgatottan készülődtem a nehéz Covid-helyzet utáni időszak első hosszabb utazására. Egy Erasmus+-program keretében kaptam lehetőséget, hogy javítsam angoltudásomat, és az is a program része volt, hogy látogassak meg legalább egy szabadon választott szervezetet, ahol a máltaiak migránsokkal foglalkoznak. (…)

Máltai utamra készülve elkezdtem valóban érdeklődni a kérdés iránt: adott egy igen kicsi, csak vízi határokkal rendelkező katolikus ország (lakossága csupán 465 ezer fő), Magyarországéhoz valamennyire hasonló történelmi tapasztalattal. Hogyan értelmezik, kezelik ott a menekültválságot? (…)

Máltai főegyházmegye, menekültbizottság

Kissé meglepődtem, hogy a helyi püspök foglalkozik a migránskérdéssel. Szkeptikusan ugyan, de azért írtam neki egy rövid e-mailt, amelyben jeleztem szándékomat, hogy szívesen meglátogatnám intézményüket (amennyiben van ilyen). Legnagyobb meglepetésemre fél napon belül választ kaptam a titkárságról, hogy az egyházmegyei menekültközpontban Valletta belvárosában, közvetlenül a híres Barakka-kert mellett szívesen látnak egy látogatásra. Igen kíváncsian érkeztem a megbeszélt időpontban a menekültközpontba. A recepción átjutva bőrfotelekkel berendezett, elegáns folyosóra jutottam, ahol a menekültek várták az ügyintézést. Mario Gerada, a központ egyik vezetője fogadott. Igen barátságosan és lelkesen mesélt az intézmény humanitárius munkájáról. Meglepett, hogy milyen tájékozott Magyarországgal kapcsolatban. Beszélgetésünk nem maradt a felszínen: elmondta, hogy nemcsak a menekültek szociális és hivatalos ügyeit intézik, hanem az egyházmegyének dolga van a máltai lakossággal is. Gyakran félelemmel tekintenek a migránsokra, hiszen egyáltalán nem egyértelmű és könnyű dolog a befogadás. Gyakran jogos a helyi lakosság ellenállása. Máltára sokan érkeznek Afrikából gumicsónakokkal, őket először életmentő ápolásban kell részesíteni, majd szállást adnak nekik, illetve a hivatalos ügyeiket intézik. Málta – Magyarországhoz hasonlóan – nem célország, a menekültek továbbállnak Németország, Svédország vagy Nagy-Britannia felé. Ezenkívül sokan érkeznek repülővel Latin-Amerikából is, ugyanis Máltára onnan nem kell vízum. Aki Európában akar letelepedni, megérkezik Máltára, és elkezdi intézni a továbbutazáshoz szükséges iratokat. Megtudtam, hogy minden olyan menekült legálisan Máltán maradhat, aki munkába áll, de sok vállalkozó kihasználja az újonnan érkezetteket, és illegálisan foglalkoztatja őket. Ilyen helyzetekben is igyekszik segíteni az egyházmegyei központ. A szociális ügyintézés mellett hangsúlyos azoknak az embereknek az integrációja, akik Máltán szeretnének letelepedni. Gerada lelkesen mesélt arról az integrációs programról, amelyet ő dolgozott ki. (…)

Peace Lab

Még az egyházmegyei központ tapasztalatait forgattam magamban, amikor már úton voltam a Fr. Minthoffhoz. Valletta központjától busszal mintegy negyven percnyire van a Peace Lab. Az út felénél, a repülőteret elhagyva azt vettem észre, hogy már nincsenek turista kinézetű utasok a buszon, hanem fiatal fekete férfiak és én. Megértettem, hogy ez már nem belvárosi környezet, hanem a „valós életbe” érkezem. A Peace Lab egy telep a városon kívül. Nagyon egyszerű hely, a főépület mellett barakkok fogadnak. Kakaskukorékolás, konyhakert – igazi vidéki hangulat.

Minthoff atya egy viszonylag nagy, rendkívül rendetlen szobában vár, vele a segítője. Bőrfotelek helyett van itt minden: régi könyvek, élelmiszercsomagok, iratok, rózsafüzérek, szentek szobrai, a falon feszület és pápák fotói. Több évtized tapasztalatai, hordaléka egymás mellett. Az atya csillogó szemmel fogad, nagy benyomást tesz rám erős személyes kisugárzása. „Ilyenek a szentek” – gondolom magamban. Első kérdése, miért keresem épp őt. A nemrégen történt pápalátogatásra hivatkozom, illetve a rendtársaim ajánlására. Örömmel és hosszan mesél Ferenc pápa látogatásáról. A tervezett időkeretet bőven átlépve maradt vele Ferenc pápa, és valóban érdeklődött az ottani élet iránt. Nagyon tetszett neki a hely neve, melynek jelentése: Béke Laboratórium. Én is rákérdezek: mi adta ezt a szokatlan nevet ennek a missziónak? Dionysius atya elmeséli, hogy Málta mindig büszke volt a dicsőséges háborúkra, amelyek során megvédte Európát. A második világháborút követően viszont mindenki kiábrándult, meghasonlott, hiszen az emberek saját bőrükön tapasztalták a háború borzalmait. Ekkor XXIII. János pápa megkérte a ferenceseket, hogy indítsanak valamilyen programot a békéért és a kiengesztelődésért. És a fiatal Dionysisus atya a városon kívül megnyitotta a Peacelabot, mely kezdetben képzési központ volt, ahová fiatalok jöttek, és a béke fontosságát tudatosították, rádióadásokat készítettek, újságcikkeket írtak. A nyolcvanas években elkezdtek érkezni az első menekültek Afrikából, gumicsónakokon, igen nyomorúságos állapotban. Az akkori jogszabályok értelmében mindenkit visszatoloncoltak az eredeti országába, de ez többek számára a biztos halált jelentette. A Peacelab egy kaszárnyával szemben épült, és ott gyűjtötték össze a visszatoloncolásra váró menekülteket. Minthoff atya átjárt ide, és a saját területükre vitte ezeket a migránsokat, hogy így adjon nekik védelmet. A történet ott válik izgalmassá, hogy Minthoff atya bátyja, Dom szocialista színekben akkoriban épp miniszterelnök volt Máltán, és a ferences atya próbapert indított a kormány ellen, hogy megvédje a migránsokat. A pert megnyerte, törvényt változtattak az országban, és az atya elérte, hogy azok a menekültek, akik hajlandók dolgozni, maradhatnak a szigeten. Azóta is együtt él Minthoff atya a migránsokkal, a kaszárnyával szemben sok afrikai fiatalember kap szállást és oltalmat neki köszönhetően. Nem maradnak sokáig, hamar tovább indulnak, de ez a hely védelmet és stabilitást ad számukra, amíg igénylik.

Minthoff atya sugárzik, nemcsak addig, amíg a történetét meséli. Egyszerűsége, istenközelisége tapintható. Ahogy befejezi beszédét, rögtön felém fordul, és a magyar helyzet felől kérdez. Észjárása fürge, nyitottsága meglep. Minden érdekli, különösen az ukrajnai menekültek helyzete. Az a benyomásom, hogy benne testesül meg a nagylelkű, másokért élő máltai lovagok modern kori eszménye. Erőszakmentesen él, a béke embere, Isten országát nemcsak hirdeti, hanem munkálja is. (…)

A teljes írás A Szív jezsuita magazin 2022. július–augusztusi számában olvasható.

Frissítve: 2022. szeptember 13.