Vácz Jenő SJ karácsonyi gondolatai

Karácsony közeledtével egy sajátos folyamat zajlik, amire szeretném ráirányítani írásommal a figyelmet; annál is inkább, mivel ebben a folyamatban valamennyien benne vagyunk és egész valónkkal érdekelve is vagyunk.

Mi ez a folyamat?

Advent első napjaitól kezdve nemcsak a naptárban, hanem mindnyájunk figyelmében is mind közelebb jön és mind nagyobb helyet foglal el Karácsony. Nyugodtan mondhatom, hogy már maga az a mi képességünk, hogy egyáltalában figyelni tudunk valamire, előttem bámulatos valóságnak számít. Mert ugye gyerekkorunktól kezdve meg tudunk állni, akár a madáretető előtt is – persze kellő távolban, hogy merjenek odaröppeni az éhes cinkék – és tudjuk mindenről megfeledkezve figyelni őket, hogy milyen ügyesen csípnek föl egy napraforgómagot, viszik el, bontják ki belőle a tartalmukat, amely eltűnik kis begyükben, aztán jönnek a következő csippentésért.

Mi az ilyen külső jelenségekről figyelmünkkel tovább tudunk hatolni, mélyebbre, például arra a nagy tényre, hogy minden élőlénynek táplálkoznia kell, és csodálatos változatossággal be is van rendezve erre; nemcsak hogy szája, nyeldeklője, gyomra van, hanem ennivalókkal is el van látva a világ.

Még mélyebbre menve azt is észrevehetjük figyelmünk nyomán, hogy e mögött a zseniális táplálkozási rendszer mögött a Teremtő végtelen okossága, zsenialitása és bámulatos gyengédsége rejlik, meg természetesen alkotó ereje, végtelen türelme, szeretete is.

Lám,ha figyelmünkkel mekkora utat tettünk meg! A látható külsőből a láthatatlan belsőn át a világon túlra.

Vegyük most a Karácsonyt, amint közelebb jön és figyelmünket mindinkább lebilincseli; másként a szülőkét és felelősökét, másként a gyermekek világát.

Ugye figyelmünkben első helyen áll a karácsonyfa, és hogy mi legyen majd alatta? De menjünk mélyebbre, figyeljünk messzebb. Honnan van ez az egész? Miért a karácsonyfa? Mi rejlik a karácsony páratlan hangulata, öröme mögött?

Ha emlékezetemmel végigfutok nyolcvannyolc éves életemen, figyelmemet legjobban lázba hozta főleg gyermekkoromban, ha vendéget vártunk, és ha vendégségbe mentünk, esetleg éppen lakodalomba. Karácsony ezt a kettőt jelenti nekem együtt: vendég érkezik és meghív bennünket csodálatos újszövetségbe, örök menyegzőre.

A vendég érkezése világesemény, mert a teremtett világon túlról, egész létünk túlsó oldaláról érkezik közénk és teljesen lebilincseli kíváncsiságunkat, hiszen maga a Teremtő Isten az, aki belép teremtésébe. Ő, aki megfoghatatlan rejtelem, aki évmilliárdokkal a teremtés után bemutatkozik végre nekünk embereknek, akiket ő teremtése csúcsára helyezett és képessé tett rá, hogy fölismerjük, fogadni tudjuk Őt.

Isten jövetele óriási meglepetés nekünk. Miért? Mert úgy érkezik, ahogyan senki sem gondolná. Mi valószínűleg valami hatalmasságnak, uralkodónak képzelnénk, aki lenyűgöző pompával, ragyogó külsőségek között, esetleg villámlás és mennydörgés közepette jelenik meg. Ő viszont egyszerűen közénk születik, mint ahogyan mi jövünk világra.

Olyan életlátású valaki, mint Szent Pál, azt mondja Isten jöttéről, “Íme megjelent a mi üdvözítő Istenünk emberiessége”. Tehát körülvehetjük, bámulhatjuk, mint az újszülött kicsiket szoktuk.

Nemcsak mi emberek vagyunk Isten képére és hasonlóságára megalkotva, hanem, íme Isten meg a mi emberségünk képében mutatkozik, egészen olyan, mint mi; igazi ember.

Bátran odamehetünk hozzá és kifejezhetjük csodálatunkat: “Hát ilyen vagy? Isten létedre ember? Igazi ember?”Ő erre azt mondja: “Igen, igazi ember vagyok és ezzel az én egyetlen mondanivalóm, hogy ti is legyetek végre ilyen hozzám hasonló igazi emberek, emberséges emberek. Tehát ne vadak, gyilkolni kész háborúskodó szörnyek, ne rablók, pénzsóvár élősködők, hiú önző figurák legyetek, hanem olyanok mint én; kicsik, egyszerűek, igaziak, egymást szolgálni, szeretni tudó emberek.

És én csodálatos, nagy, örök lakodalomra hívok mindnyájatokat, új és örök szövetségkötésre, a házasságnál is szorosabb, bensőbb életegységre, igazi boldogságra. Ezért mondom már itt, Betlehemben, hogy “Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik az élet terhét cipelitek, és megkönnyítem nektek. Tanuljatok tőlem, mert kicsi vagyok, szelíd és alázatos szívű, és békét találtok lelketeknek.

Szeretettel: Vácz Jenő atya  /Karácsonyi levél, 2002/

 

Frissítve: 2016. július 28.