Vértesaljai László SJ írt ajánlást a Nemzeti Galéria által restaurált gyönyörű szárnyasoltárhoz

Hosszas, több évtizedes felújítás után eredeti szépségében látható a Magyar Nemzeti Galéria új kiállításán a kisszebeni Keresztelő Szent János szárnyas főoltár, a hazai egyházi művészet remeke. A nevezetes alkotáshoz az intézmény felkérésére Vértesaljai László SJ írt ismertetőt. Miközben a művészettörténeti felkészültségéről is ismert jezsuita sorait közöljük, bemutatjuk az 1954-ben kezdődött, rekordhosszúsági restaurálás egyes állomásait.

Több mint fél évszázad restaurálás után tekinthető meg a felújított kisszebeni főoltár a Magyar Nemzeti Galéria Későgótikus szárnyasoltárok című kiállításában. Az alkotás helyreállításának alkalmából kapták a magyar jezsuiták a megtisztelő felkérést a galériától a szárnyasoltárok sokszínű történetének és funkcióinak ismertetésére. A felkérésnek a művészettörténetben jártas Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió munkatársa, a budapesti Jézus Szíve templom egykori igazgatója tett eleget. Írását, mely a Magyar Nemzeti Galéria közösségi oldalán olvasható, alább közöljük:

A liturgikus színfal

A szárnyasoltár a katolikus templom fő- vagy mellékoltárára helyezett „liturgikus színfal”, mely festett kép, dombormű vagy szoborszekrény formájában üzen Isten Népének, a szolgáló papoknak és a híveknek a Megváltás prófétai előképeiről, annak szerzője, Jézus Krisztus élete eseményeiről és az őt követő nagy példák, a Szentek tanúságtételeiről.

A 14. században, a nemzetközi gótika korában terjedt el főként a Német-római Birodalomban és a szomszédos országokban, többnyire behajtható, festett oldalszárnyakkal, Spanyolországban és Itáliában pedig a sok szoborral díszített, gyakran a szentélyboltozatig érő retablo nevű oltárfelépítménnyel.

A román kori templomok üzenetét a szentélyapszis felső ívébe rakott mozaik vagy festmény hirdette a gádorfalak mezőinek és a bejárati hátsófal képeivel együtt. A gótikus építészet a szentélyben is ablakokat nyitott, így a szárnyasoltár mintegy lehúzta és lehozta főként az apszis képi üzenetét, és az oltár fölé helyezte, a kor egyre mélyülő Eucharisztia-tiszteletének jegyében is.

A szárnyasoltár valamiként összesűríti és miniatürizálja a románkori templom annak egészére kiterjedő festett üzenetét, ugyanakkor Ádvent és Nagyböjt idején a bezárt oltárszárnyak külön üzenetével időben taglalja az egyházi liturgikus év sajátosságait.

A kisszebeni Keresztelő Szent János főoltár a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és legpompásabban díszített főoltára, amely feltehetőleg 1496-ban készült. Oltárszekrényében középen Szűz Mária, jobbról Szent Péter, balról pedig a névadó Keresztelő Szent János szobra látható. A főoltár nevezetessége azonban mégsem ezen szobrokban keresendő, hanem a csukott állapotban, a hétköznapi oldalon látható, az Apostoli hitvallás hittételeit szorosan követő képsorban. A Credót 16 epizódban ábrázoló különleges képsorozat nemcsak a magyarországi, de általában az oltárművészet világában is egyedülálló alkotás. Ünnepi, azaz kinyitva látható oldalán Keresztelő Szent János életéből vett jelenetek láthatók.

A főoltár az évszázadok alatt sokat sérült, így már a barokk korban is restaurálták, képeit újrafestették. A magyar nagyközönség először az Iparművészeti, majd a Szépművészeti Múzeumban találkozhatott vele, ahol az 1896-os millenniumi ünneplés keretei között lehetett megtekinteni. A Múzeum tulajdonában volt még Budapest 1944-es bombázásakor is, ekkor szétszedték, és a múzeum pincéjébe menekítették. Az oltár teljes körű restaurálása 1954-ben kezdődött, a súlyosan károsult műalkotást azonban csak 2020 nyarára sikerült végleg visszaállítani eredeti pompájába. A munkálatokat Dabronaki Béla restaurátor vezette.

A szárnyasoltár hosszú távú lakóhelye a Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galériával közös, 19. század előtti kiállítása lesz.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2020. október 05.